Köszöntöm Önöket!

Kartaly-Fodor Zsuzsanna okl. kineziológus, holisztikus gyógykozmetikus honlapját látják. Bizonyára nem véletlenül talált rám!
Talán a kíváncsiság vezérelte, vagy valami megoldatlan problémája van?

Segítek Önnek, közreműködője lehetek szépülésének, gyógyulásának. Semmit sem végzek el Ön helyett, csupán együttműködő mentorként tudok részt vállalni épülésében, szépülésében.

Holisztikus szemlélet hatja át munkámat. A hozzám forduló teljes embert veszem figyelembe: testi, lelki, szellemi vonatkozásában. A fizikai tüneteket információként használom, hiszen bensőnk fizika, lelki állapotáról árulkodnak. Testünk figyelmeztető jeleket küld, ha valami nincs rendjén. Negatív hatások, stressz következtében megszűnik eddigi harmonikus életünk, változás áll be testünk energetikai rendszerében.

A hozzám forduló kliensnek individuális terápiás segítséget nyújtok a számára legmegfelelőbb kezeléshez.

A kineziológia a pedagógia, a pszichológia és az orvostudomány határtudománya, mely holisztikus módon nyújt segítséget az életminőségén változtatni akaró személynek.

 

Az arcbőr jelen állapotát szabad szemmel, valamint nagyítóval, szükség esetén mikrokamerával vizsgálom meg. Az arcbőr sok mindent elárul egészségi állapotunkról, étkezési-, életviteli szokásainkról.

 

A haj szépség, büszkeség, fejünk ékessége, koronája. Amikor jó formában van és egészséges az ember, akkor ugyanez a hajáról is elmondható.

Arcbőrünk tükröt mutat szervezetünk állapotáról. A vese, a máj, az emésztés zavarait, az alkohol, a nikotin káros hatásait semmivel nem lehet elkendőzni.

 

Nagycsoportos óvodások iskolára felkészítését végzem egyéni fejlesztéssel.

 

A Bach-virágterápia a holisztikus gyógyászat egyik gyöngyszeme, csodálatos gyógyír a lelki problémákra.


 
Pagerank ellenőrzés
  websas.hu

Minden jog fenntartva - www.biokozmetika.hu - sitemap

weboldalkészítés, webdesign
webhosting és domain regisztráció